Elérhetőségek

ZALA-CEREÁLIA KFT.

Cím: 8790 Zalaszentgrót-Tüskeszentpéter,
Nyár utca 1.
Telefon:
+3683562954
E-mail:
titkarsag@zala-cerealia.hu
Ágazatvezetők


Rólunk


A Zala folyó mindkét partján a XVII. században több mint 50 kisebb-nagyobb vízimalom szolgálta a környezetében élőket, köztük a tüskeszentpéteri. A háborúk alatt, mint az utánpótlás fontos elemét védelmezték. A XIX. század végén a malomipar fejlődésével kiemelkedett a többi közül. Az 1920-as évektől a bérlők segítségével technikailag is megújult, megalapozva az üzem hírnevét. Az államosítás után a Zala megyei Gabonaipar része lett.

A Zala-Cereália Kft. 1993-ban alakult meg azzal a céllal, hogy a Zalagabona Rt. zalaszentgróti gyáregységét a privatizáció során kivásárolja. A cég 1994. március 28-án kezdte meg tevékenységét. Tulajdonosi körét döntően a környezetében lévő szövetkezetek, illetve magánszemélyek alkották. A cég tulajdonosi szerzkezete folyamatosan átalakult, jelenleg belföldi magánszemélyek illetve szövetkezetek tulajdonában van. Tevékenységét két fő ágazat - malmi őrlés, illetve takarmánygyártás - határozza meg. Az elmúlt években a gabonaipart ért kihívások eredményeként a zalai malomipari cégek közül egyedül maradt talpon, amely elsősorban a reális feladatmeghatározás és a szakmai gazdálkodás iránt elkötelezettségnek köszönhető.


Fontos elemnek tartva környezetének növénytermesztő és állattenyésztő gazdálkodóit, mint bejegyzett integrátor anyagi és szakmai hátteret biztosít a termeléshez - ezzel stabilan biztosítja a folyamatos alapanyag-ellátást, valamint a felvevő piacot.

A Zala-Cereália Kft. bejegyzett baromfi integrátorként a környező öt megyében fogja össze a brojler csirke és pulyka termelőket zárt termeltetési rendszerbe, ezzel segítve a vágóállat nagytömegű értékesítését a baromfifeldolgozók irányába. Saját telepeinken is előnevelünk napospipét, hizlalunk pulykát és csirkét. Ezeken a farmokon folyik saját innováció alapján gyártott takarmányaink tesztelése. 

 




Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
ZALA-CEREÁLIA KFT. - Magyar